A mai nap a hetem "csodálatos" megkoronázása volt...

Gyakorlatilag születésnapot gyűltünk össze ünnepelni. Szépen kiöltöztünk, elővettünk minden apró trükköt, amivel elcsábíthatnánk az Istennőt, akinek a kegyeit igyekszünk keresni, küzdöttünk, mi mindent megtettük, DE...

De megint üresre sikeredett az egész! Fortuna csak nem akart ránk mosolyogni. Valami hiányzott, megint csak ránk kacsintott, észrevette, hogy mi mindent megtettünk a kegyeiért (na nem a pályán, hanem "csak" a lelátón), élvezte a figyelmet, hogy udvarolnak neki, játszott velünk, aztán megint mást választott... Mintha az utolsó nagy lépés, ami az áttöréshez, a sorsunk megváltoztatásához kellene halálra rémisztené!?

Ez a sors vár ránk mindig???

(a történet bármilyen hasonlósága az élet más területeivel nem pusztán csak a véletlen műve, úgy érzem erről szól az életem/életünk... U.I.: még mindig nem tudunk a legfontosabb helyzetekben egyszer sem mi győztesként kikerülni...)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.