Vannak, akiknek semmi nem sikerül! Talán az európai országok közül legtöbbször hazánk lakosainak szájából hangzik el ez a kifejezés!
Sokszor megkapjuk, hogy a magyar kishitű, pesszimista, nem hisz a jövőben, nem küzd az álmaiért!

Személy szerint úgy gondolom, hogy igenis irányíthatod a sorsodat! Ha valamit nagyon szeretnél, és ezért sok mindent megteszel, sőt hajlandó vagy áldozatokat is hozni, akkor előbb utóbb eléred...
Ha az ember megalkuvást nem tűrően küzd az álmaiért annak meg kell, hogy legyen az eredménye!

Ha valamit nagyon szeretnél, akkor megkapod! De mi van akkor, ha valamit veled együtt még legalább 10000 ember szeretne! Akkor általában nem jön össze!
És legközelebb azt veszed észre, hogy már csak 8000 ember szeretné ugyanazt! Persze a sors még mindig nem hozzájuk kegyes! Mert ők nem érdemlik meg?
Hogy ne érdemelnék meg... Ha csak ezen múlna, már többször sikerült volna nekik... És ezt nem csak ők tudják, hanem azok is, akik más csodában bíznak...

Aztán hirtelen felcsillan a remény! Végre idén minden sikerülhet! Érzed, hogy ez lesz az! Az a pillanat, amikor annyi év ínséges idő után végre eljuthatunk a paradicsomba!
Egyre többen bíznak, újra megtérnek hitetlenek is, megjelennek azok, akik szeretnek a sikerben fürdeni! Ha még nem is ez az igazi, csupa nagy betűs szerelem, de érzed, hogy ebből valami nagyon komoly lehet...
Lassan látod elvonulni a felhőket, kisütni a napot, karnyújtásnyira érzed magadtól a célt! Becsukod a szemed, és csak hagyod a sorsnak, hogy magával sodorjon! Eggyé válsz a tömeggel, egyszerre dobban a szívetek, te is kiabálsz... Hangosabban, mint valaha, míg be nem rekedsz! Hiába tudod, hogy holnap nyomorultul érzed majd magad, az ismerőseid röhögnek majd rajtad nem érdekel...
Csak sodródsz az élettel, a tömeggel! És már csak azt veszed észre, hogy egy apró könnycsepp jelenik meg a szemed sarkában! Pislogsz egyet és a csepp megnő... Finoman megtörlöd, és körbenézel! De senki nem nevet rajtad, még a legjobb haverok sem cukkolnak, mert nekik is csillog a szemük!
Becsukod a szemed, még nyújtózkodsz egy kicsit... Abban bízol, hogy ha egy kis erőfeszítéssel meg lehet...

Aztán úgy érzed valaki tiszta erőből álon vágott! Elterülsz a földön, szédülsz, magadhoz sem térsz! Próbálsz felkelni ebből a rémálomból, de nem tudsz! Erősen megcsíped magad, de nem sikerül… Nem is sikerülhet, mert ez maga a valóság! Érzed szépen lassan megszakad a szíved, de mégis zúgó fejjel ugyan, de felkelsz a földről...
Leporolod magad, összeszorítod a fogad, és elgondolkozol milyen kegyetlen az élet! De nem tudsz szabadulni... Az álomtól, az emlékektől! Újra akarod élni, azokat az érzéseket!

Észre sem veszed, de a legmélyebb gödör alján találod magad! De két dolog nyugtat... Ennél már nem lehet lejjebb... Másrészt most sem vagy egyedül! Te sem hiszel a szemednek, de még mindig sokan vagytok!
De valami elveszett! A szemedbe újra könny szökik! De ez most más. Bár most sem nevetnek rajtad, de csak azért, mert nekik sincs kedvük! Megtört tekintetek vesznek körbe, akiket már a megszállottság hajt a remény helyett!

És tényleg igazad van! Lassan eláll az eső, elvonulnak a felhők, és ott a távolban, mintha a nap is kisütne? Megdörzsölöd a szemed, de sajnos kiderül, hogy megint csak káprázik... Megint valami olyasmiben hittél, amiben csak csalódhattál!
De már nem fáj annyira! Aki sok pofont kapott, az egy idő után már csak az ütés tényét érzi, nem annyira a fájdalmat! A többieken is ugyanezt látod, aztán hirtelen rájössz, hogy számtalan régi ismerős, már nincs itt... ÁÁÁ nem lehet, biztos csak közbejött nekik valami, hesegeted el a gondolatot! De két hét múlva sem látod őket... Majd eltelik még két hét, és hirtelen eszmélsz, hogy nem hogy ők nem jöttek vissza, hanem egyre többüknek akad dolga!

Régen csak azt fogadtad el kifogásként, ha a saját esküvőjére (a marha, miért akkorra szervezte), vagy temetésre ment! Ma már olyanokat is hallasz, hogy nem volt kedvem... És egyre jobban megérted, még akkor is, ha ez az eddigi legfájdalmasabb pofon, amit kaptál!

Monotonul repülnek az évek... A megváltó várás és a kiábrándulás szakaszai váltják egymást... Néha feltűnik, egy csillag az égen, de sajnos akkor is érzed, hogy ez már nem olyan.
Látod, ahogy egyre inkább csak takarékon lángol az egykor pusztító tűz. Hogy az álmok már rég összetörtek és egyre többen fásulnak bele, sőt egyesek már egyenesen szemen köpik!
De már rájuk sem tudsz haragudni, mert titkon te is azt érzed, amit ők...  Még magadnak sem mered bevallani, de tudom, hogy érzed.

Egyre több harcosból lesz divat, a régen még sértő jelző, ma már nem sokat jelent!

Aztán... De nem... Már nem is szóltál!
Évről évre csak ugyanaz. Már te magad is elhiszed, hogy csodák nincsenek, az álmokért harcolni sem érdemes, mert akkor nem vág pofán csapóajtóként! Ne reménykedj, akkor nem csalódsz! Látod egyre nagyobb a baj, nagyon rossz irányba haladnak a dolgok! A csalódottságot a düh és a harag váltja fel! Ki akarsz ebből törni, és megérted, ha a csőcselék is ezt akarja tenni! Sőt, a régi haverokkal már azon nevettek, hogy ezt is megéltük: a csőcselék tagja lettél!

Míg sok lúd végül disznót nem győz... És a palotaforradalom eléri a célját! Újra dobban a szív, érzed, hogy megint élsz! De sajnos már nem vagy olyan elvakult, így már látod, hogy ez nem olyan, mint volt! Már előre látod a baj jeleit, mely természetesen ismét nem marad el!

Ugyanazt éled át, mint bő 10 éve, csak most kicsiben... Nem volt olyan reményteli a csúcs, és hálistennek ennek következtében a bukás is kisebb lesz! De már ez is csak a fáradságnak köszönhető...


Nem tudod mi vár rád! Jövőre szépet álmodtál, elvégre idén 99 éves vagy... A mondás is azt tartja, hogy a legszerencsétlenebbeknek is összejön százból egy! Milyen jó lenne, ha pont a századikból sikerülne...
Persze pontosan tudod, hogy erre a leghalványabb esély sincs...

Már beletörődsz abba, hogy életedben soha nem válik valóra az álmod! Már te magad is elhiszed, hogy meg sem érdemeljük! Nem tudom mit tettek őseink, de nekünk csak ez jut! Közben figyeled az örök elégedetlenkedőket, a zsinórban nyerőket, vagy a mindig „jövőre megmutatom”-okat!
És nem érted, hogy miért nem ők a világ legboldogabb emberei... Elvégre nekik megadatott!

Te pedig hiába tűzöl ki egyre kisebb álmokat társaiddal, semmit nem sikerül elérni!

Pedig még most is pontosan tudod, ha csak a fele sikerülne, már akkor is egy város ünnepelne! Tízezrek tombolnának újra!
De nem, mi ezt nem érdemeljük... Illetve... Egyre több ellenfél súgja halkan a levegőbe, hogy mégis! Nem hiszel a fülednek... Lehet, nekik van igazuk?

De akkor miért nem???

Választ ne keress... Úgysem találnál, csak a szíved törne újra össze.

A remény még mélyen eltemetve ugyan, de él... A csapat már alig...

Lehet meg kellene halni? Csak még egyszer utoljára, egy hatalmas tűzben elpusztulni! Az megölne minden parazitát! Mi, akik igazán idetartoznak, pedig főnixmadárként támadhatnánk fel...


(sajnos eme sorok, nem a képzelet szüleményei, azok egy 26 éves elkeseredett férfi fejéből pattantak ki, aki 99 éves szerelmének elvesztésétől retteg...)
 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.